Újra él a Remete-csurgó - 2014

A csurgó az Országos Kéktúra-útvonal egyik pihenőhelye, de a Kadarka borút, sőt a kék körtúrával jelölt Benedek-szurdik tanösvény is erre húzódik, így több érv is a rekonstrukció mellett szólt, amelyhez a CivilSegéd Közhasznú Alapítvány, az Ifjúsági Unió Szekszárd, továbbá a Rotary Club is rögvest csatlakozott.

A felújítás teljes egészében közadakozásból valósult meg. A költségek 1 millió 800 ezer forintos összeg körüliek, de rengeteg önkéntes munka és nyersanyag-felajánlás is érkezett. A megújulás alatt a szervezetek régi fotókat, képeket, történeteket gyűjtöttek a csurgóról kiadványukhoz, annak érdekében, hogy közösségi helyként funkcionáljon a forrás és környéke.

Szekszárd talán legősibb forrása felújítási terveinek készítettését, a kivitelezési munkálatok koordinálását, továbbá a hatósági engedélyek beszerzését a szekszárdi önkormányzat végezte el. A város a Béla király téri felújítás során felszedett macskakövekegy részét is a csurgó felújításán dolgozók rendelkezésére bocsátotta.

A munkálatok a már létező támfal megerősítésével, letisztításával, kiegészítésével indult indultak, majd új kifolyót, vízfelfogót és elvezető csatornát is kapott a csurgó - a későbbiekben vízgyűjtő tartály is készül. A forrás közelében a kezdeményezők emléktáblát, időkapszulát is elhelyeztek, mindezen túl pedig a város és a környék nevezeteségeiről,valamint a túrák útvonalairól is szemléltetőtáblát kívánnak elhelyezni.

Az ünnepélyes avatón Bíró László katolikus püspök, dr. Kaszó Gyula református tiszteletes, valamint Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész áldotta, szentelte meg a felújított csurgót és a megjelenteket. Beszédükben mind hangsúlyozták a víz tisztaságának erejét, jelentőségét. A civilek célul tűzték ki, hogy jövőre felelevenítik a város korábbi búcsúit és túrákat is szerveznek, melyek kiindulópontjaként, valamint célállomásaként a Remete-csurgót jelölik meg.

A forrást egyébként nemrég bevizsgálták: avíz iható, emberi fogyasztásra alkalmas.

Az ünnepség végén Ács rezső alpolgármester a forrás kulcsát is átvehette. A civilek ezzel a jelképes gesztussal a város vezetésére, lakóira hagyományozták a csurgó és környékének gondozását, épen tartását.

Az eredeti cikket >>ITT<< olvashatod!

Az átadásról a TolnaTáj Televízió is készített riportot, amit >>ITT<< tekinthetsz meg!

A Remete-csurgó megújulásáról Szekszárd város kiadványában a 22. oldalon képet is közölnek, amit >>ITT<< tekinthetsz meg!

Forrás: Szekszárdi Vasárnap,2014. szeptember 14., XXIV. évfolyam 33. szám

 

 

Civilsegéd Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18277810117
Jogi forma: Alapítvány
Székhely: 7100 Szekszárd, Széchenyi utca 32.
Fő tevékenység: 9499. M.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység

E-mail: info@civilseged.hu

www.civilseged.hu

JoomShaper