Példátlan összefogás a Remete-csurgóért - 2014

Rólunk írták - Kiváló ütemben halad a város egykori ékkövének, a Kápolna téri Remete-csurgónak a felújítása. A beruházásról, amely a CivilSegéd Közhasznú Alapítvány, az Ifjúsági Unió Szekszárd, a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség, valamint a Rotary Club kezdeményezésében valósul meg, Kovács Józsefnét, az Alsóvárosi Római Katolikus Közhasznú Egyesület vezetőjét kérdeztük.

A Remete-csurgó program 2014 első felében indult, az alsóvárosiak és az Ifjúsági Unió Szekszárd által szervezett, a Csurgótól a Csurgóért elnevezésű túrákkal, ugyanekkor megtörtént a hivatalos tervek bemutatása is, párhuzamosan az adománygyűjtéssel.
A kivitelezési munkák jelenleg nagy erőkkel folynak, amelyhez az Alsóvárosi Római Katolikus Közhasznú Egyesület számos ötletet és segítséget kap: a fő műszaki koordinátorok, Kovács József és Joó Balázs folyamatosan egyeztet Szekszárd városának szakembereivel.
Az önkormányzat által felajánlott, a Béla király térről származó macskaköveket július elején 16 önkéntes segítségével szorgos kezek válogatták és helyezték raklapokra: ezeket a Delta Coop Kft. telepén tárolják felhasználásukig.

A Béla király tér felújításáról megmaradt, történelmi macskakövek járdaként funkcionálnak majd, s őrzi őseink emlékét a Remete-csurgó környékén - jegyezte meg Kovács Józsefné, akitől azt is megtudhattuk, hogy az Ifjúsági Unió 500, 1000, 5000 és 10 000 forintos támogatójegyekkel és tombola árusításával is gyűjti az adományokat a szekszárdi Stuttgart-udvarban található irodánál, ahol az érdeklődők bővebb felvilágosítást is kaphatnak a munkálatokról. A csurgó történetéről és felújításról egy különleges kiadvány is napvilágot lát, a támogatók felsorolásával.
Régi fotókat is vár az egyesület a Kápolna térről: elsősorban olyanokat, amelyek a kápolna épületén kívül régi búcsúkat, a felsővárost, életképeket is bemutatnak. Akinek birtokában van ilyen fotó, jelezze a szekszárdi Ifjúsági Unió felé a 74/512-073-as telefonszámon, vagy az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. A képeket a kezdeményezők természetesen néhány napon belül visszaszolgáltatják tulajdonosaiknak.

Pénzadományok a csurgó felújítására továbbra is a következő számlaszámokra utalhatók vagy fizethetők be: CivilSegéd Közhasznú Alapítvány Remete-csurgó elkülönített számla Hungária Takarék Takarékszövetkezet 71800037-16030123, vagy a Szekszárd Alsóvárosi Rk. Közhasznú Egyesület MKB 1030002-46412355-0003285 számlájára, "remetecsurgó" megjelöléssel.
Kovács Józsefné arra is kitért: a nem mindennapi összefogás és a jelentős érdeklődés biztosítéka annak, hogy a Mária-napi búcsú délutánján - szeptember 7-én - felszentelik és birtokba vehetik a szekszárdiak a megújult teret és a felújított forrást.
Az érdeklődő szekszárdiakat addig is július 26-án, Anna napján, 18:30-ra a Remete-kápolnához invitálják, ahol betekintést nyerhetnek a terevekbe. A helyszínen adománygyűjtés is zajlik majd.

Forrás: Szekszárdi Vasárnap, 2014.07.20., vasárnap XXIV. évfolyam. 25. szám

Az eredeti cikket >>ITT<< olvashatod!

 

 

Civilsegéd Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18277810117
Jogi forma: Alapítvány
Székhely: 7100 Szekszárd, Széchenyi utca 32.
Fő tevékenység: 9499. M.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység

E-mail: hello@civilseged.hu

www.civilseged.hu

weboldal adatkezelési tájékoztató

JoomShaper