Egy Garays diák beszámolója

2013. október 19-én ellátogattunk a Bárka színházba. "A 3. hullám" című előadást tekinthettük meg a színház fiatal művészeitől.
Az előadás előtt és után is drámapedagógusok foglalkoztak velünk egy ráhangoló, majd egy feldolgozó foglalkozás keretében. A feldolgozó foglalkozásnál a darabban szereplő fiatal színészek is csatlakoztak és szerepüknél maradva beszélgettek velünk a történetről. Nagyon izgalmas volt!
Ennél többet nem is mesélnék, inkább figyelmetekbe ajánlom egyik társunk élménybeszámolóját:

A harmadik hullám
Diktatúra-e a rendpártiság? Meddig beszélhetünk rendpártiságról, és mikortól kezdve diktatúra? Megvalósítható-e a rend a hagyományos értelemben vett, ám folyamatosan megújulni képes demokrácia keretei között, azaz van-e rendpárti demokrácia? Hogy minek kapcsán merülnek fel bennem ezek a kérdések, a válasza erre nem más, mint egy német regény alapján készült, A harmadik hullám című mű.

Az előadás nem ragad ki minket megszokott környezetünkből, éppen ellenkezőleg, egy magyar középiskolai osztály légkörébe kapunk bebocsájtást. Az iskolában egy tanulmányi hét keretein belül különböző hatalmi formákat figyelhetnek meg, és ezekről tanulhatnak a diákok. Kristóf egy átlagos tanár, ám mivel be tud illeszkedni a diákok közé, és lazán veszi a dolgokat, ezért nagyon szeretik őt tanítványai. Interaktív, közösség építő játékokkal próbálják meg szemléltetni a tanárok, milyen is például a demokrácia, a diktatúra vagy bármi más. Kristóf is ezekhez az eszközökhöz nyúl. Az egyik ilyen játék során Kristóf magához veszi az irányítást, ezzel szemléltetve a diákoknak, hogy kell egy vezető, aki belelát a dolgokba. Ahogy telnek a napok, a diákok egyre inkább feladják a szabadságukat, és egyre jobban hajlanak Kristóf utasításaira. A tanár úr megalapítja a hullám nevű társaságot, saját kézjelet, egyenruhát, és dal találnak ki. A diákok azt teszik, amit Kristóf mond, legyen bármiről szó. Végig nézni, ahogy egy fiatal feladja a szabadságát, és bármit megtesz, megdöbbentő volt. Felmerülhet a kérdés, vajon ilyen manapság előfordulhat-e? Vajon összpontosulhat egyetlen-egy ember kezében a hatalom? A dolgok odáig fajulnak, hogy a „hullám” tagjai saját barátaik, tanáraik ellen lázadnak egy parancsszóra. Míg végül az igazgatónő, Kristóf és a többi tanár összehívnak egy gyűlést, ahol végleg feloszlatják a csoportot.

Ám ekkor jön a váratlan csattanó. Guszti, aki a hullám létrejötte előtt az osztály kiközösített tagja volt, a csoport által befogadást nyert társai közösségébe. Végre úgy érezte, hogy ér valamit. Mikor Kristóf bejelenti a csoport feloszlatását, ez a szerény és visszahúzódó fiú egy fegyverrel fenyegetőzve előlép a tömegből. A srác öngyilkos lesz, és a történet pedig a nézőben rengeteg kérdést hagyva lezárul.

Izgatottan ülünk a székben még néhány percig, és várjuk hátha lesz még folytatás, majd megjelennek a színészek, tapsvihar..úgy látszik a kérdésekre nem kapunk választ.

Az előadás után még egy elbeszélgetés várt ránk, ahol egy-egy szereplővel is találkozhattunk, és ami igyekezett a film keltette tátongó űrt, a kérdések megválaszolásával betölteni bennünk.

„Nagyon elgondolkoztató és izgalmas előadásban lehetett részünk”- nyugtázza mindenki boldogan. Én is ezzel az érzéssel hagyom el a színház épületét, majd hazafelé a buszban még egy kis ideig töprengek azon, vajon én mit tennék, ha ez történne a mi iskolánkban, én lennék-e a vezető, vagy esetleg én csak egy „Guszti” volnék a sok közül. A témát egy magabiztos „sohá”-val zárom le magamban, a mi iskolánkban ilyen SOHA nem történhet.

A harmadik hullám – látogatás a Bárkában

Az Ifjúsági Unió Szekszárd körülbelül húszfős csoportja két kísérővel október 19-én, szombaton tett látogatást a Bárka Színházban. Meglehetősen hosszú estének néztünk elébe: a háromórai találkozót két és fél órás buszozás követte a fővárosba, a több mint százperces előadást egy félórás ráhangoló foglalkozás előzte meg, s a programot egy bő órán át tartó levezető gyakorlatok zárták. A hazautazás a késő éjszakába nyúlt.
A harmadik hullám című darab és az azt kísérő foglalkozás-sorozat remekül illeszkedett az egyesületünk ifjúsági programjába. Korábban is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy az egyesület „vonzáskörébe” tartozó fiatalok lehetőséget kapjanak önmaguk, társaik megismerésére, képességeik, kapcsolataik fejlesztésére. Igyekeztünk kihívások elé állítani őket, hogy tapasztalati úton tanulhassák meg az érvényesülés különféle lehetőségeit és korlátait. Programjaink (táborok, tréningek, előadások, foglalkozások stb.) legfőbb célja ugyanis gondolkodni szerető és a problémákra megoldást találni igyekvő, nyitott, toleráns, környezettudatos fiatalok nevelése.
Az előadást igen vegyes összeállítású csoporttal tekintettük meg. Tizedikes középiskolás és végzős egyetemista egyaránt akadt, és többen voltak olyanok, akik először voltak velünk egy közösségben, illetve hosszú évek után tértek vissza hozzánk. Szerencsére a csoport többségének már voltak komoly csoporttréninges tapasztalatai, így az egyébként kényes téma és a provokatív feladatok annak ellenére nem okoztak lelki sérüléseket a fiataloknak, hogy hazafelé menet többen felvetették a további levezető foglalkozások, a „kibeszélés” szükségességét. (Itt jegyezném meg, hogy az előadást követő héten pénteken tartottunk egy szűkebb körű beszélgetést az autokrácia témájában.)
A ráhangoló foglalkozás feladatai közül különösen a csoportképző feladat (a résztvevők hátára ragasztott különféle színű matricák alapján néma csöndben csoportokba rendeződni, majd különféle kérdésekre választ adni) tűnt érdekesnek, egyrészt remekül illeszkedett a későbbi témához, másrészt a véletlennek köszönhetően egy-két embernek különösen nehezen megélhető pillanatokat szerzett (egyedül maradni, kirekesztettnek lenni).
A levezető feladatok közül egyértelműen a színészekkel való találkozás volt a meghatározó, bár az egyes szerepekbe való belehelyezkedés és az abban való megszólalás is kihívást jelentett sokaknak. A diákoknak maradandó élményt, a külső szemlélőnek remek szórakozást kínált a vita, melynek során a diákok meggyőzni igyekeztek a darabbeli szerepükben maradó színészeket: lépjenek be a Hullámba vagy éppen hagyják ott a mozgalmat.
Látogatásunk nem titkolt célja volt a fentieken kívül egyébként az is, hogy eldöntsük, alkalmas-e a program arra, hogy pályázati pénzek felhasználásával minél több diákkal megismertessük az előadást és az azt körülölelő drámapedagógiai foglalkozást. Tapasztalataink alapján úgy tűnik, hogy van értelme e tervek megvalósításának.

Topán László
(Ifjúsági Unió Szekszárd)