aktuális hírek

Kedves Partnerszervezeteink! A tavalyi projektzárás után arra kérünk benneteket, ...

AJÁNLOTT MÓDSZEREK - Ezeket a módszereket, ízelítőként tesszük közzé, hogy mindenki használhassa a munkája során. Elsősorban a projekttervezés és pályázatíráshoz alkalmazhatóak ezek a módszerek hatékonyan. Programunk egyik célja, hogy a civil szervezetek tudjanak felkészülni és képessé váljanak EU-s források megpályázására és lehívására, amely megyénkben különösen alacsony szinten történt az elmúlt években. Reméljük, hogy a kapott szakmai fejlesztés ezt segíti a jövőben partnerszervezeteink számára. Az itt felsoroltak csak egy- kettő a rendelkezésre álló módszerek közül.

Műhelymunka-sorozat - A szakmai stáb a projekt előtt szakmai felkészülésben vett részt és a projekt folyamán műhelymunka-sorozat keretein belül ellenőrizte és fejlesztette a szakmaiságot, azzal a céllal, hogy a bejutott szervezetek számára minél magasabb minőséget tudjon nyújtani. Az alábbiakban ezekről a műhelymunkákról olvashattok.

Tematikus tréningekről

A 2009 októberében kezdődő és 2010 júniusában befejeződő fejlesztési időszak tematikus tréningjeiről számolunk be a következőkben. Jó olvasást!

elérhetőségek
Potápi Rita
36-30-6020-637

Az alábbiakban a fejlesztési időszakban megvalósult tematikus tréningekről olvashatnak. Először a tréning tematikájának leírását, majd magáról a tréningnapokról írt a projekt szakmai vezetője, ezen kívül a munka menetéről és hatékonyságáról.

Szakmai döntésként ugyanis minden tematikus tréningre más-más CivilSegéddel történik a felkészülés, és az illető civil segédnek vállalnia kell bizonyos részek önálló prezentációját, gyakorlatok facilitálását. Ez a szervezetfejlesztői munka mellett igen jó lehetőség arra, hogy a szervezetek más szerepben is lássák a civil segédjüket, hogy maga a civilsegéd gyakorolja a csoportdinamikát és a tréninghelyzeteket és kipróbálja a „vegyes" csoportban való trénerkedést is, azaz amikor nem ugyanazon szervezet stábjával dolgozik, hanem különböző problémákra kell egységes megoldási javaslatokkal előállnia.

 

Emberi erőforrás gazdálkodás és önkéntes menedzsment (2x 1 napos) - a feladatok jobb megosztása és az elnök tehermentesítése végett: Ahhoz, hogy a nonprofit szervezetben a szakmai és a működtetési (menedzsment) oldalak szétválása megtörténjen, ahhoz kapacitást (munkaerőt és szakértelmet) kell teremteni az alapvető menedzsment feladatok (pénzügy, adományszervezés, marketing, PR, HR és adminisztráció) elvégzésére. Ennek hatékony eszköze a szervezet HR stratégiája és a mindennapi, tervezett és folyamatos HR munka.

Tematika a tréningen: munkakörök meghatározása, motiválás, delegálás, stábépítés.

Önkéntesek a szervezetben, önkéntes szervezés folyamata (tervezés, munkakörök, toborzás, orientáció és képzés, motiváltság fenntartása, értékelés-elismerés) - mindez akkor lehet izgalmas, ha a szervezet elsősorban önkéntesekkel dolgozik, vagy egy-egy eseményre jelentős önkéntes bázist kell megmozgatnia.

2009. október 17.

A tematikus tréningek közül az első alkalom, amikor a projektben résztvevő szervezetek egymással tréninghelyzetben találkoznak, ismerkednek és tanulnak egymás tapasztalataiból, okulnak egymás hibáiból és biztonságos környezetben megvitatnak szervezeti felépítéssel és munkáltatással kapcsolatos kérdéseket.

Igaziból a fenti felsorolás akár a tréning céljaként is megfogalmazható, hiszen a szakmai tartalom átadása és megvitatása mellett ez is fontos szempont volt.

A csoport elvárásai relevánsak voltak a témához és a tervezett napirendhez is, azonban a háttérszervezetekben erőteljesen meglévő fizetett alkalmazotti hiány miatt a fókuszokat teljesen máshova kellett helyezni.

Több esetben volt szükséges a szervezeti struktúrában rejlő szervezeti nehézségekre válaszolni, a struktúrákban rejlő nehézségekre rávilágítani és többször előkerült a vezető testület és a menedzsment viszonyának kérdése is.

A résztvevők nagyon motiváltak voltak, a képzés hangulata pozitív és bevonó volt, így a többség elégedetten távozott. Díjazták a szakmai pozitív hozzáállást, a gyakorlatias tanácsokat és a segédanyagot is.

Mindezen visszajelzések nemcsak a tréning sikere szempontjából fontosak, hanem abból a megközelítésből is, hogy a civilsegéd projektben meghatározó tréningélmény kellett indításnak.

Külön kiemelendő a CivilSegéd (Kopasz Árpád), segédtrénerként való jelenléte és személyes tapasztalatból tett intervenciói.

2009. november 7.

Az előző képzéssel mindenben megegyező tematika és program mentén tervezett tréning volt, hiszen fontos szempont, hogy ugyan a létszámok miatt külön csoportokba „kényszerülve", de minden résztvevő, és általa minden szervezet ugyanazt a minőségű és tartalmú képzést kapja.

Mindezek ellenére, az előző csoporthoz képest, ebben az esetben sokkal összetettebb problematikájú szervezetek voltak jelen, akiknek komplex kérdései voltak pl. a foglalkoztatással kapcsolatban.

Érdekes felismerések születtek különösen a menedzsment rendszerek kapcsán, amikor a résztvevők többségének azzal kellett szembesülni, hogy mennyi típusú feladat van és mennyire nincsenek olyan munkatársak a szervezetben, akiknek ez delegálható.

Sok szó esett az önkéntesek irányításáról is, illetve arról, hogy mennyire fontos, hogy ne csak igénybe vegyük és elfogadjuk a munkánkat, hanem ez egy tervezett és proaktív folyamat legyen.

Ebben a csoportban is jellemző volt a nyitottság és az egyének aktivitása, sőt a visszajelzésekből kiderült, hogy több személyes tapasztalat-megosztást, több dilemma átbeszélését is díjaztak volna.

Összességében elmondható, hogy a csoport elégedett volt a tréninggel.

Ezen a tréningen Dér Miklósné Zsuzsa volt tréner-társam, aki segítségemre volt nemcsak a tartalmi részekben, hanem a csoport komfortérzetének növelésében (pl. energizáló játékok).

 

Program- és szolgáltatásfejlesztés: (1 napos)

A szervezet projektjei nem eléggé sikeresek, nem megfelelően előkészítettek. Egy szervezeten belül beindított több projekt esetén gyakran nem tudják elvégezni a feladatokat, nem tudják tartani a határidőket.

A szervezetek hosszú távú céljainak megvalósításában, ezek elérésében fontos szerepet töltenek be a különböző projektek. Tudnunk kell magunkban a kisebb projektek során is, hogy melyek a távlati céljaink és az aktuális munkánk, hogyan illeszkedik be ebbe az egészbe!

Szolgáltatásmenedzsment - mi mindent kell megtenni és mikor, annak érdekében, hogy a szervezet nyújtotta szolgáltatás minél inkább összhangban maradjon a misszióval, valamint a célcsoport elvárásaival, szükségleteivel.

2009. november 28.

A tréning célja az volt, hogy a résztvevők inspirációt kapjanak a szolgáltatásaik megújításához, illetve új szolgáltatások beindításához és elsajátítsák a nonprofit marketing alapjait.

A tematika a fenti célokhoz igazítottan került kidolgozásra, illetve a helyszínen, a résztvevők elvárásai miatt a tervezetthez képest szükséges volt a tematikában tervezett sorrend felcserélése. Az igen nagy létszámú tréningcsoportban a résztvevők elvárásai nagyon változóak voltak, de sikerült ezeknek nagyjából megfelelni. Egyértelművé lett, hogy a marketing, mint téma szorosan összekapcsolódik, sőt feltétele a jó adományszervezésnek, de azt is megbeszéltük a csoporttal, hogy melyek azok a témák, amit egyértelműen a következő (adományszervezés/forrásteremtés) tréningen kapnak meg.

A tréning a marketing mix, azaz a 4P mentén haladt, sok gyakorlat, kiscsoportos munka volt betervezve. Beszéltünk ehhez képest a szolgáltatásmarketingről is, arról hogy mennyire fontos a kliensek bevonása a szolgáltatások tervezésébe és egészséges vita alakult ki arról is, hogy mennyire kell/szabad egy civil szervezetnek fizetőssé tenni a szolgáltatásait. Szó esett arról is, hogy mit kell egy marketing stratégiának tartalmaznia és ez a részstratégia miként kapcsolódhat ahhoz a tervezési folyamathoz, amit a civil segédek egyénileg végeznek a szervezetekkel. A tréningcsoport nagyon aktív és érdeklődő volt, sajnos azonban a fluktuáció erőteljesen jellemző volt a napra. Volt olyan szervezeti képviselő, aki az első blokk után elment és volt olyan is, aki az utolsóra érkezett meg, ami sokkal inkább frusztráló, mint zavaró. Fontos, hogy azok, akik végig ottmaradnak egy-egy képzésen, megkapjanak minden olyan ismeretet, amiről az elvárásaik szólnak, ugyanakkor a projekt egészének sikere szempontjából megkérdőjelezhető, hogy a tematikus tréningekből milyen minőségben és mennyiségben hasznosul tudás, ha alig vannak jelen.

Köszönet Pék Györgyi CivilSegédnek, aki nemcsak a tréning logisztikai hátterének előkészítésében jeleskedett, hanem komoly szakmai részeket is vállalt a tréning során.

 

Szervezeti kommunikáció (külső és belső): (1 napos)

Ha a szervezetben dolgozó munkatársak, a szolgáltatást igénybe vevő kliensek, az adományozók, illetve a tágabb környezet információhiányban szenved a szervezetet illetően, akkor valamilyen probléma lehet a szervezeti kommunikációs rendszerrel. További figyelemfelhívó jel, ha a szervezetről szóló hírek torzulva jutnak el a külvilágba.

Belső problémát okozhat új munkatársak felvétele, akiket be kell illeszteni egy működő szervezeti struktúrába, úgy, hogy a szervezet továbbra is minél hatékonyabban lássa el a feladatát.

A tréning abban segít, hogyan lehet tudatosan, folyamatosan, tervezetten működtetni a szervezeti kommunikáció rendszerét. Milyen készségek, képességek kellenek a feladat ellátáshoz, illetve milyen attitűdökkel kell rendelkeznie annak a munkatársnak, aki a belső kommunikációs rendszert működteti, valamint kapcsolatot tart a külvilággal. A kommunikáció elmélete, szervezeti kultúra elemzése, a belső kommunikációs rendszer elemei, formája, a külső kommunikáció célcsoportjai. Különböző tartalmú üzenetek az egyes célcsoportoknak. A kommunikátor személyének kiválasztási szempontjai.

 

2010. január 23.

Belső kommunikáció

A tréning célja az volt, hogy a résztvevőket szembesítse a belső kommunikáció fontosságával, illetve a külső kommunikációhoz szükséges készségeiket erősítse. A tematika a fenti célokhoz igazítottan került kidolgozásra, illetve a helyszínen, a résztvevők elvárásai miatt minimálisan módosult, leginkább hangsúlyaiban. A belső kommunikáció kapcsán leginkább a munkatársak és vezetőség közötti kommunikáció izgatta a résztvevőket és elég sok időt kellett szánni a vezető testületek és stáb közötti viszonyrendszer tisztázására is. Sokat beszéltünk a szervezeti kultúra szintjeinek felismerhetőségéről, valamint arról, hogy miként változtathatók meg bizonyos elemek. Próbáltuk a szervezetek helyzetét a jó gyakorlattal összevetni. A csoport nagy létszámú volt, de miután az emberek kezdik megismerni egymást, laza hangulatban telt, vidáman, konstruktívan.

Köszönet Kopasz Árpád CivilSegédnek, aki saját tapasztalatainak megosztásával, kreatív megoldásaival, humorával és bölcsességével színesítette a tréninget.

Külső kommunikáció

A tréning célja, hogy a szervezetek tudják, hogy nem elég jól dolgozni, hanem azt jól kommunikálni is kell a külvilág felé, hiszen akkor fogja tudni a szűk és tágabb környezetük, hogy miért is alakultak és mit csinálnak azóta is szakmailag.

Megismerték azokat az alapvető Public relations (közönségkapcsolat) fogalomrendszerét és elemeit, amelyek segítik a munkájukat. Egy szervezet életét az azonosságtudata határozza meg, amelyet a külvilág felé szervezeti arculatként, szervezeti formavilágban is mutatni kell. Sok szervezet itt döbbent rá, hogy mennyire szüksége van egy kommunikációs stratégiára, amelynek alapjait a tréningen lefektettük és a szervezetre vonatkozóan mindenkinek saját magának kell majd meghatározni.

Külön köszönet Pék Györgyi CivilSegédnek, aki felkészültségével és gyakorlati példáival, médiával kapcsolatos tapasztalatiról számolt be.

A délután folyamán az elektronikus PR egy részével a weboldalfejlesztésről kaptak támpontokat web fejlesztő, Varga Gábor önkéntes munkában megtartott előadásában. A szakszerű bemutató több résztvevő figyelmét is felhívta, hogy gondolja át weboldalának tartalmi és formai elemeit.

 

Forrásteremtés (2x2 napos) - EU-s pályázatok és források - az anyagi feltételek és a biztosabb fenntartás céljából: Szükséges a tréningen részt venni azoknak a szervezeteknek, akik többségében állami, önkormányzati forrásokból, leginkább pályázati úton megszerzett támogatásokból finanszírozzák a működést és programokat.

A szervezetből az vegyen részt, aki foglalkozott, foglalkozik vagy foglalkozni fog az adományszervezéssel.

Aki eljön, az alábbi tematika mentén kóstolhat bele az adományszervezésbe:

  • ® Forrásteremtési stratégia
  • ® Forrásteremtési alapismeretek
  • ® Forrásteremtési módszerek, technikák új típusú források bevonására:
  • ▪ eseményszervezés
  • ▪ kampányszervezés
  • ▪ DM
  • ▪ új technológia
  • ▪ egyéni adományozás (1%)
  • ▪ üzleti adományok

2010. január 8-9.

A tréning hosszát az határozta meg, hogy a szervezeti átvilágítások során egyértelművé vált, hogy a projektben résztvevő szervezetek szinte kivétel nélkül pályázatok útján szerzik forrásaikat és egyéb adományszervezési technikákat kevéssé ismernek és alkalmaznak.

Ehhez igazítottan a tréning célja az volt, hogy a résztvevők minél több adományszervezési technikát ismerjenek meg, ezek alkalmazhatóságát adaptálják a szervezetre, megtervezzék forrásteremtési tevékenységeiket és kipróbálják saját projektjeik „eladhatóságát", valamint saját adományszerzői készségeiket. A tematika a fenti célokhoz igazítottan került kidolgozásra, illetve a helyszínen, a résztvevők elvárásai miatt minimálisan módosult, leginkább hangsúlyaiban. Az igen nagy létszámú tréningcsoportban a résztvevők elvárásai nem voltak nagyon eltérőek, így könnyen lehetett haladni. Igyekeztem egy kreatív és innovatív légkört teremteni a közös munkához és tervezéshez és igyekeztem olyan - nem magyarországi - példákat mutatni, amelyek továbbgondolásra késztették a résztvevőket.

Megemlítendő, hogy mennyire önzetlenül segítettek egymásnak a résztvevők kiscsoportos munka keretében, ötleteltek egymás leendő kampányain, sőt volt olyan szervezet, akinek színes, nyomtatott - a tréningen kitalált - 1%-os szórólapjait ereklyeként őrizzük a projekt dokumentációban.

A tréningcsoport nagyon aktív és érdeklődő volt, és bátran elmondható, hogy mostanra a fluktuáció nem jellemző. Megszokták a résztvevők, hogy érdemes elejétől végig maradni, mert nem több prezentációból áll a képzés, hanem sokkal inkább egy erőteljesen részvétel elvű folyamat, aminek ha bizonyos részeiből kimarad valaki, nehéz bekapcsolódni.

Köszönet Kovácsné Klári CivilSegédnek, aki saját, helyi jellegű példáival színesítette a tréninget és bátorította a résztvevőket az adományszerzésre.

2010. február 12-13.

A tréning hosszát az határozta meg, hogy a szervezeti átvilágítások során egyértelművé vált, hogy a projektben résztvevő szervezetek szinte kivétel nélkül pályázatok útján szerzik forrásaikat és egyéb adományszervezési technikákat kevéssé ismernek és alkalmaznak.

Ehhez igazítottan a tréning célja az volt, hogy a résztvevők minél több adományszervezési technikát ismerjenek meg, ezek alkalmazhatóságát adaptálják a szervezetre, megtervezzék forrásteremtési tevékenységeiket és kipróbálják saját projektjeik „eladhatóságát", valamint saját adományszerzői készségeiket. A tematika a fenti célokhoz igazítottan került kidolgozásra, illetve a helyszínen, a résztvevők elvárásai miatt minimálisan módosult, leginkább hangsúlyaiban. Az családias méretű tréningcsoportban a résztvevők elvárásai nem voltak nagyon eltérőek, így könnyen lehetett haladni. Igyekeztem egy kreatív és innovatív légkört teremteni a közös munkához és tervezéshez és igyekeztem olyan - nem magyarországi - példákat mutatni, amelyek továbbgondolásra késztették a résztvevőket.

A tréningcsoport az első elég passzív volt, főleg kezdéskor. Volt olyan résztvevő, akinek tréninggyűlölete és motiválatlansága rányomta bélyegét a csoportra és ezek legyőzése extra energiát igényelt trénerektől és csoporttagoktól egyaránt. Második napra a hangulat jelentősen javult, de ezen a napon az extrém időjárási viszonyok (hóátfúvások miatti útlezárások) leküzdése volt az akadályozó tényező, annyira, hogy a megye bizonyos részeiről nem tudtak második napra jönni a résztvevők, így a létszám megcsappant.

A második napi jó munkahangulatban jelentős időt szántunk a saját adományszervezési tervek elkészítésére, ezeket kiscsoportban egymással megkonzultálták és a végén nagy körben közösen még ötletekkel segítettünk egymásnak. Igen jó kampányötletek születtek, kíváncsian várjuk az eredményekről szóló beszámolót.

Köszönet Csordásné Kőmíves Ágnes CivilSegédnek, aki saját tapasztalatainak megosztásával, kreatív megoldásaival színesítette a tréninget.

 

Pénzügyi tervezés és pénzügyi menedzsment (2x1 napos) - az anyagiak tervezhetősége, a pénzek éves szintű átláthatósága érdekében: A pénzügyi vezetés koordinálja a pénzügyi források megszerzését, elköltését és a velük való gazdálkodást.

A pénzügyi területeknek három fő elemük van: a feladatok, a felelősök és a célokat megvalósító mechanizmusok. Fontos, hogy minden szervezet tisztán lássa, hogy ki milyen pénzügyi feladatokért felelős és milyen szabályok vonatkoznak rá.

Költségvetés készítés alapelvei, pénzügyi stratégia, cash flow készítés, likviditás menedzsment és ehhez hasonló izgalmas témák lesznek a tréningen.

2010. március 20. és április 10.

 

A tréningeket Györfi Gyula tartotta, akinek szaktudását már a CivilSzámadó Szolgálat által szervezett Civil ügyintéző képzéseken megtapasztalhattuk.

 

A tréning célja az volt, hogy a résztvevők, a stratégiai gondolkodásból továbblépve, elsajátítsák a pénzügyi tervezés lépéseit és képesek legyenek jó költségvetéseket írni. Cél volt továbbá az is, hogy a résztvevők gyakorolhassák, hogy egy költségvetésterv miként fordítható több éves előre átgondolt szervezeti költségvetéssé, amely a szervezet működését kiszámíthatóvá teszi, ezzel stabilitást nyújtva a szervezetek szakmai és adminisztratív működéséhez.

A résztvevő szervezetek esetében csak-egy két olyan nagyobb szervezet van, amelynek nem kellett ezen a tréningen részt vennie, mert költségvetését előre tervezi. A jelenlevő szervezetek vezetői, legtöbb esetben gazdasági feladatokat ellátó személy vett részt ezen a tréningen, akik számára hasznos és értékes információkat tudtunk átadni a tréning során ahhoz, hogy ők is lássák a stratégiai gondolkodás és pénzügyi terület összefüggéseit. Természetesen a költségvetés jól átgondolt tervezéséhez egy több napos egymásra épülő képzés felelne meg számukra jövőre nézve ezen a területen.

Köszönet Berlinger Anita CivilSegédnek az önkéntes munkájáért.

 

EU-s pályázatok és források (2x2 napos): Az EU-s pályázatok és források tréning célja elősegíteni a programban résztvevő szervezetek részvételét a szociális, a társadalmi-gazdasági fejlesztés, az emberi jogok, a fogyasztóvédelem és a környezetvédelem területén azáltal, hogy részt vesznek EU-s pályázatokon és különböző együttműködésekben. A tréninggel segítünk megteremteni a lehetőséget, hogy együttműködésre léphessenek, ill. közös programokat indíthassanak helyi és nemzetközi nem-kormányzati szervezetekkel.

 

2010. április 15-16.

A tréning célja az volt, hogy a résztvevők, a stratégiai gondolkodásból továbblépve, elsajátítsák a projekttervezés lépéseit és képesek legyenek jó projektterveket írni. Cél volt továbbá az is, hogy a résztvevők gyakorolhassák, hogy egy projektterv miként fordítható több pályázati anyaggá.

Mivel a csoport - tudatos választás alapján - kezdő szervezetekből, következésképpen projekttervezésben járatlan emberekből állt nagy hangsúlyt fektettünk annak megértetésére, hogy hol a projektek helye egy szervezetben, egyetlen projekt miként érinti a menedzsment területeket és milyen feladatokat ró a szervezetre.

Tervezési módszerként az Eredményalapú Tervezés és Menedzsment került bemutatásra és gyakorlásra, aminek a hosszú távú célokból és eredményekből lefelé bomló logikája igencsak kemény diónak bizonyult a csoport számára. Ennek megértése azonban nagyon motiválónak bizonyult és a kiscsoportos munkák eredményeként jó projekttervek születtek.

A tréning második napján elsősorban a hazai pályáztatási rendszerrel ismerkedhettek a résztvevők és próbálgathatták pályázatírói készségeiket. Az előző nap projekttervei alapján több pályázati vázlat, anyag született. A tréning biztonságos terepet szolgáltatott arra, hogy a résztvevők kockázatmentesen kaphattak visszajelzést arra, hogy miként lehet jobban megírni egy pályázatot, mi az a nyelvezet, amit a pályázó szeret, milyen technikai adatok szükségesek, milyen kérdés mögött, mely tartalmi részeket vár a pályáztató.

A résztvevők nagyon elégedetten távoztak, hasznosnak értékelték a gyakorlatorientált megközelítést, valamint azt, hogy kész tervekkel térhettek vissza szervezeteikbe.

Külön dicséretet érdemel Marosiné András Rita, CivilSegéd, aki a tréning második napját önállóan, kevés szakmai segítséggel vezette, nagyon felkészülten, precízen, határozottan.

2010. május 14-15.

A tréning célja az volt, hogy a résztvevők mélyítve a stratégiai gondolkodást elsajátítsák a projekttervezés lépéseit és képesek legyenek jó projektterveket írni. Cél volt továbbá az is, hogy a résztvevők gyakorolhassák, hogy egy projektterv miként fordítható több pályázati anyaggá, ismerkedjenek az EU-s és hazai Strukturális Alapok-ból elérhető források megszerzésének követelmény rendszerével.

Terveink szerint a csoport haladó, pályázatírásban gyakorlott tagokból állt volna, de hamar szembesülnünk kellett, hogy egy nem mindenkire mondható el. Tervezési módszerként ez esetben is az Eredményalapú Tervezés és Menedzsment került bemutatásra és gyakorlásra, aminek a hosszú távú célokból és eredményekből lefelé bomló logikája igencsak kemény diónak bizonyult a csoport számára. Ennek megértése azonban nagyon motiválónak bizonyult és a kiscsoportos munkák eredményeként jó projekttervek születtek. A tréning második napján konkrét pályázati kiírásokkal találkozhattak a résztvevők, ezeken dolgozhattak, így elmondható, hogy a nap elsősorban a résztvevők egyéni munkájáról szólt, saját pályázatokat írtak, sok tréneri segítséggel. Nagyon hasznos volt néhány civil segéd jelenléte, akik az általuk fejlesztett szervezeteknek segítettek a pályázati anyag kidolgozásában.

Tanulságos volt megélni, hogy az ilyen típusú pályázatokhoz milyen kapcsolatrendszer és globális gondolkodásmód kell, valamint azzal szembesülni, hogy milyen szervezeti háttér szükséges ezek bevállalásához. Azok a résztvevőknek, akiknek a szervezete nem tart még ezen a szinten, megajánlottunk egyszerűbb, de számukra abszolút időszerű, elérhető pályázati lehetőségeket (pl. Informatikai eszközbeszerzés), így senki sem távozott kidolgozott pályázat nélkül.

A szakmai munkában Potápi Rita, projektmenedzser, mint tapasztalt pályázatíró is részt vállalt.

 

Vezetéselmélet és vezetői képzés

A nonprofit vezetőképzés három fő cél elérésével kíván hozzájárulni a résztvevők és szervezeteik sikerességéhez.

  • Áttekintést nyújt a nonprofit szervezetekben is jól alkalmazható kulcsfontosságú vezetési elméletekről a személyes, interperszonális, team és szervezeti szinten.
  • Segíti a résztvevőket abban, hogy felismerjék, milyen erősségeik vannak, és miben kell fejlődniük, hogy eredményesebb, hatékonyabb vezetők legyenek.
  • A résztvevők képesek legyenek felmérni saját vezetői stílusukat, eszközöket sajátíthassanak el szervezeti problémáik leküzdéséhez.

Melyik a megfelelő vezetési stílus? - A helyzetfüggő vezetés kiindulópontja, hogy a vezetői helyzetekben mindig azt a stílust kell alkalmazni az adott személlyel való együttműködésben, amire neki az adott fejlettségi szinten szüksége van. Így a vezető mindig a beosztott szükségleteihez igazodva ad útmutatást, illetve támogatást, és ezzel segíti őt a következő fejlettségi szint elérése felé. Ezekre a kérdésekre ad választ a tréning.

2010. június 18.-19.

Az előzetesen megtartott tematikus tréningek során számtalan olyan kérdés, elvárás, visszajelzés érkezett, amely arra engedett következtetni, hogy a jelenlévő szervezetek képviselőinek vezetéselmélettel kapcsolatos ismeretei hiányosak, több olyan problémával küzdenek, amihez egy legalább kétnapos vezetési ismereteket kínáló tréning hasznos lehet. Ezért került sorra a tréningre, melyre meghívásos alapon jöhettek a programban résztvevő szervezetek vezetői. A tréning célja az volt, hogy a résztvevők betekintést nyerjenek a különböző vezetési technikák alkalmazhatóságába, elsajátítsanak több vezetéselméletet és végiggondolják ezek alkalmazhatóságát, összeegyeztethetőségét saját személyiségükkel, habitusaikkal. Cél volt az is, hogy biztonságos környezetben gyakorolják az asszertív kommunikációt és a konfliktusok kezelésének módját. A tervezetthez képest csak az arányokban volt változás. A tréning elején kiderült, hogy sokkal nagyobb igény van az asszertív kommunikáció gyakorlására és konfliktuskezelési technikák megismerésére, mint arra, hogy a vezető milyen vezetés elméletet alkalmaz. Így a tréning teljes második napja az előbb említett két témának szentelődött. Fontosnak és tartották a résztvevők azt is, hogy milyen motivációs lehetőségei adódhatnak egy (általában) forráshiánnyal küzdő szervezet vezetőjének. De sok szó esett az utánpótlás, az új vezető kinevelésének mikéntjéről is, hiszen több szervezet küzdd azzal, hogy az aktuális vezető szívesen átadná a vezetést, de nincs kinek. Nehézség volt néha a tréningen az, hogy néhány vezető komoly attitűd problémákkal küzd, ami megnehezíti a munkájukat, hiszen nem úgy jeleznek vissza a munkatársaiknak, nem úgy adnak visszajelzést, hogy az agressziómentes. Remélem, hogy nemcsak nekem, hanem a csoport többi tagjának, és nem utolsó sorban a gyakorolt szituációkban sikerült valamilyen mértékben meggyőzni őket, hogy nem ez a pozitív elmozdulások eléréshez vezető út, és hogy a vezető mennyire meghatározó minta a szervezetben. A résztvevők nagyon pozitívan értékelték a két napot és hálásak voltak a teljes folyamatért, hiszen a tematikus tréningek sorában ez volt az utolsó, ebben a formában már nem találkoznak a résztvevők.

Köszönet Ignácz György, CivilSegédnek a tréningen nyújtott munkájáért.

Kezdőlap
tartalom